Édes Kísértések – 2. hét "A meeting után"
A meeting után
Anna nem volt az a típus, aki flörtölni járt dolgozni. A HR-es pozíciót komolyan vette, még akkor is, ha néha úgy érezte, a monoton Excel-táblák és a kávészünetek között valahol elveszett a játékosság az életéből.
Csakhogy volt egy kivétel.
Pontosabban: Máté.
A meeting után
Anna nem volt az a típus, aki flörtölni járt dolgozni. A HR-es pozíciót komolyan vette, még akkor is, ha néha úgy érezte, a monoton Excel-táblák és a kávészünetek között valahol elveszett a játékosság az életéből.
Csakhogy volt egy kivétel.
Pontosabban: Máté.
A marketingosztály új vezetője már az első naptól kezdve más volt, mint a többi kolléga. Nem csak a kisfiús mosolyáról volt szó – bár az is veszélyes volt –, hanem a figyelmességről. Mindig tudta, mikor hozza be a kávét Annának, mikor ejtsen meg egy apró, kétértelmű megjegyzést… és mikor ne mondjon semmit, csak nézzen. Úgy igazán.
Az irodai légkör persze nem kedvezett a kibontakozó vágyaknak. Mindenki mindenkit látott, a pletykák gyorsabban terjedtek, mint a heti riportok. De ott voltak a tekintetek. A fénymásolónál elkapott félmosolyok. A másodpercekig tartó kézérintések, amikor valaki odanyúlt a tollért.
És aztán eljött a péntek délután, amikor minden megváltozott.
A negyedéves prezentáció csúszott, a vezetőség meg követelte a javított anyagot – hétfő reggelre. Anna maradt, hogy segítsen a belső statisztikákkal, Máté pedig magától értetődően ott maradt vele.
Az irodában lassan elcsendesedtek a gépek. Az utolsó kolléga is elbúcsúzott. Mire észbe kaptak, csak ketten maradtak – a neonfény alatt, kimerülten, de valahogy mégis közelebb, mint valaha.
– Tudod – szólalt meg Máté, miközben Anna mellett állt, a monitorra bámulva –, néha nehéz koncentrálnom, ha ilyen közel vagy…
Anna felnézett. A tekintetük találkozott. Az a pillanat pont olyan volt, mint amikor egy vadidegen városban hirtelen otthon érzed magad.
Nem volt benne több kérdés.
A következő pillanatban Máté ujjai már Anna derekán pihentek. A csók nem volt óvatos – éppen ellenkezőleg: váratlan, éhes, és végtelenül őszinte. Anna kezei Máté ingje alá csúsztak, végigsimítva a bőrén, míg hátát a tárgyalóterem ajtajának döntötte.
Máté szinte dorombolt a fülébe, miközben apró, harapós csókokkal haladt lefelé a nyakán. Anna elnyílt ajkakkal szívta be a levegőt, ahogy Máté ujjai elérték a combját, és finoman felfelé simítottak a szoknya alatt.
– Nem hittem volna, hogy ezt tényleg meg mered tenni – lehelte Anna rekedten, miközben belékapaszkodott.
– Azt hiszem, még nem is láttad, mit merek – válaszolta Máté vigyorogva, miközben letérdelt előtte.
Anna harisnyája lassan csúszott lefelé, mint egy meglepetést rejtő csomagolás, és Máté ajkai közben végigcirógatták a combja belső oldalát. Anna megremegett, egyik kezével a kilincsbe kapaszkodott, másikkal Máté hajába túrt.
A férfi nem siette el. Előbb csak egy csók. Aztán egy hosszabb, lágy érintés. Amikor végre rátalált Anna legérzékenyebb pontjára, forró nyelvével úgy kényeztette, mintha minden mozdulatával azt mondaná: „ezt most csak érted csinálom”.
Anna hangja elhaló sóhaj volt, majd egyre sűrűbb, reszkető lélegzetek. A gerince ívbe feszült, combjai önkéntelenül szorultak össze Máté feje körül, de ő csak nevetett egy halkan, rekedten, és folytatta, mélyebben, határozottabban.
Ahogy Anna megfeszülve elérte a csúcsot, a világ pár másodpercre megszűnt létezni. Csak a villogó monitorfény, a vállára csorgó izzadságcsepp és a saját teste remegése létezett.
De Máté még nem végzett.
Felsegítette őt a tárgyalóasztalra, lehúzta az inget, kigombolta az övet – Anna szemei éhesen követték minden mozdulatát. Amikor végre fölé hajolt, egyetlen szó sem hangzott el. Csak test a testen. Férfi a nőben. A vágy beteljesülése.
Máté erőteljes, de figyelmes mozdulatokkal vette birtokba. Úgy mozgott benne, mintha pontosan ismerné a ritmust, ami Anna testét a legőrjítőbb őrületbe kergeti. És Anna sem volt már az a visszafogott HR-es: körme végigkarcolta Máté hátát, csípője találkozott az övével újra és újra, miközben halk, suttogott szavakkal tüzelte tovább őt.
A vége nem volt halk. Nem volt illendő.
De olyan volt, amilyennek csak a valódi vágy engedi meg: vad, remegős, őszinte.
Amikor Máté mellé rogyott az asztalon, zihálva, még mindig őt nézte.
Anna elmosolyodott.
– Ha minden meeting ilyen lenne, én is több túlórát vállalnék.
Folytatjuk jövő héten… 🔥
És addig is, ki tudja, milyen titkok rejlenek még egy-egy zárt ajtó mögött?
