Édes Kísértések – 5. hét Titkok klubja

Titkok klubja

Az ajtó nehéz volt, fekete bőrrel kárpitozott, és csak egyetlen jelzés díszítette: egy arany kulcs sziluettje. Dávid már előre ment, a kódot begépelte a panelen, én pedig összenéztem Marcival, mielőtt átléptem a küszöböt.

A csend más volt idebent. Puha, buja, sejtelmes. A világ megváltozott, mintha nem is Budapest szívében lennénk, hanem valami titkos, sötét mesében. Bár a klub neve – Le Secret – már önmagában is ígéret volt, amit a belső tér minden szeglete be akart váltani. Bíborbársony falak, mélyfekete bútorok, illatos gyertyák – és az a meleg, érzéki fülledtség, amit csak egyetlen dologból ismer az ember: vágyból.

A fiúk tudták, hogy ma nem csak nézni jöttem. Hónapok óta játszottunk ezzel a gondolattal. Először csak szavakban: „mi lenne, ha…”, „ugye te is gondoltál már rá…?” – aztán a tekintetek, a megkésett ölelések, és egy-egy túl sokáig tartó csók után már nem volt kérdés, hogy egyszer megtörténik.

Ma volt az a nap.

A bárszekcióban kezdtünk. Egy pohár pezsgő, nevetés, néhány ismerős arc. De éreztem a pillantásaikat: ahogy a nők végigmérnek, a férfiak pedig elképzelnek. Mégsem féltem. Csak izzottam belül, lüktettem a kíváncsiságtól, a feszültségtől, az izgalomtól.

Dávid hátulról karolt át, ahogy belesúgta a fülembe:
– Nézd, ott szabad az egyik privát szoba.

Marci már indult is, a kezét nyújtotta felém, és a tenyerébe csúsztattam az enyémet. A szoba bársonnyal bevont, félhomályos volt, a falakat tükör borította, az ágy hatalmas, fekete baldachinos – mint egy színpad. A plafonon egy diszkrét kamera is figyelt, amit csak az vesz észre, aki keresi.

A kabátom lecsúszott a vállamról. Dávid ujjai finoman húzták le, közben a bőrömet csókolta végig a nyakam vonalán. Marci közben elém lépett, egyik kezével az államat emelte meg, a másikkal a derekamat húzta magához.

A csókja selymes volt, mégis nyers. Aztán Dávid kezei a combjaim közé csúsztak, a ruha alatt már nem volt rajtam bugyi – direkt így jöttem. Tudtam, hogy akarni fognak. Mind a ketten.

A csókok egyre mélyebbek lettek, én pedig kettejük között álltam, mint valami édes trófea. Dávid letérdelt mögém, ajkai a fenekemet csókolták, a combjaim közé fújt forró lehelete remegésre késztettek. Marci közben a mellem fölé hajolt, ajkai a mellbimbómat vették célba a ruhámon keresztül, és a nyögésem kicsúszott, akaratom ellenére.

A testem minden porcikája vágyott rájuk. Már nem volt helye kételynek, sem szégyennek.

A fiúk gyors mozdulatokkal vetkőztek, és ahogy álltak ott, meztelenül, izmos testtel, forrón lüktető férfiassággal, azt éreztem: én vagyok a legvágyottabb nő ezen a világon.

A combjaimat széttártam, és Dávid nyelve végigsiklott a szeméremajkaimon, finoman, körözve, ujjai közben a belső combomat cirógatták. Marci mögém térdelt, ujjaival a hajamba markolt, és a nyakamat csókolta, ahogy én lassan hátrahajoltam a mellkasára.

Amikor Dávid egy ujját belém csúsztatta, egy hosszú, mély sóhaj hagyta el az ajkamat. Feszesen, mégis gyengéden mozgott bennem, miközben a nyelvével tovább izgatott. A testem ívbe feszült, miközben Marci a mellemre markolt, majd a nyelve a nyakamtól egészen a vállamig siklott le.

Aztán váltottunk. Lefektettek az ágyra. Dávid fölém hajolt, csókolt, míg Marci a lábam közé térdelt, és nyelvével, ujjaival kényeztetett, amíg már nem tudtam, kihez tartozik a mozdulat, ki okozza épp azt a forró bizsergést.

Dávid teste mélyen belém hatolt, és én ösztönösen mozdultam vele együtt, ringva, ölelve, befogadva. Aztán kicsúszott, és Marci vette át a helyét – simán, egyetlen mozdulattal. Olyan természetes volt, mintha mindig is így lett volna.

Minden lökésük más volt. Dávid mélyebbre ment, Marci gyorsabban. Mindketten tudták, hol érintsenek meg, hol szorítsanak, mikor húzzanak közelebb. Néha az egyikük száját éreztem a mellemre tapadva, máskor a másik keze markolta a csípőmet, ahogy vadabbul döfött belém.

És én elvesztem köztük. A testem, a lelkem, a vágyaim.

Nem volt többé Lilla, a barát. Lilla voltam, az istennő, akit két férfi egyszerre kívánt. Aki engedte, hogy elárasszák, betöltsék, és darabokra szedjék a gyönyörrel.

Láttam rajtuk, hogy ők sem bírják már sokáig – a szemük elsötétült, a mozdulataik még feszesebbé váltak. Letérdeltem az ágy elé, a két férfi körém állt. A kezeim a combjukon pihentek, miközben felváltva vettem ajkaim közé őket. Élveztem az irányítást, a váltakozó ízeket, a lüktető feszültséget. Dávid mélyre tolta magát, ujjaival a hajamba markolt, és amikor elélvezett, forrón, lüktetve, a melleimre folyt a kéj. Marci közben a fejem mögé fogott, és mikor Dávid hátrébb lépett, ő a számba tolta magát – hevesen, ösztönösen, egyre mélyebbre. A torkomig hatolt, és mikor elérte a csúcsot, forrón és bőségesen élvezett a számba. A melegség, az íz, a pillanat... minden belém égett, és csak még éhesebb lettem tőlük.

Csak hevertünk ott, egymás testén, izzadtan, elgyengülten, boldogan.

Marci halkan ezt súgta:

– Ezt már nem lehet visszacsinálni…

Mosolyogtam.
– Nem is akarom.

Édes Kísértések – egy véget ért, de a vágy csak most kezdődik..